Sokan úgy nőttünk fel, hogy valójában már rég nem gyerekek voltunk. Inkább kisegítő személyzet. Szenzoraink élesebben működtek, mint egy politikai tanácsadóé: Ki mikor robban? Ki mit nem mond ki, de gondol? Kinek kell kedvesnek lenni, hogy minden rendben maradjon?
És ilyenkor akaratlanul beléptünk egy szerepbe,
Néhány gyakori szerep:
Ezek a szerepek nem örökölhetők – rákényszerülünk. Mert valaki nem vállalta a sajátját.
És fontos kérdés, amit talán sosem tettél még fel magadnak:
👉 Gondold végig mire nem volt lehetőséged, miközben ezt a szerepet játszottad?
Pár példa segítségül:
– A „faltörő hős” nem lehettél gyenge, nem engedheted el magad
– Apa/Anya „kis barátja” nem érezhetted hogy apa/anya erős kőszikla, így neked kellett erősnek lenned.
– A „jó gyerek” nem lehettél könnyed, szeleburdi, szétszórt.
– Apa/Anya „társa” nem lehetettél kicsi, nem tudtál a másik szülődre egyenrangúként nézni kisfiú/kislány
És talán még fontosabb:
👉 Ki várta el tőled ezt a szerepet? Ténylegesen? És ki nem akadályozta meg, hogy belecsússz?
Mert lehet, hogy senki nem mondta: „Mostantól te leszel anyád lelki támasza.”
De senki nem mondta azt sem: „Ez nem a te dolgod, menj játszani.”
Ma felnőttként sokszor még mindig ugyanazokat a szerepeket játsszuk – csak már más színpadon. A munkában, a párkapcsolatban, a barátságokban. Még mindig a „jó gyerek” vagy. Még mindig „te intézed”, még mindig „bírod”, még mindig „vigyázol” másokra.
És lehet, hogy itt az ideje megkérdezni magadtól:
👉 Mi történne, ha abbahagynád ezt a szerepet?
Mi lenne, ha most nem te tartanád össze?
Ha most nem vigasztalnál?
Ha most nem „bírnád ki”?
Lehet, hogy először jönne bűntudat, esetleg félelem…..de ha ledobtad a szerepet szabadság, öröm, könnyedség?
Nem kell ma letépni a jelmezt. Elég, ha elkezded észrevenni, mikor húzod fel automatikusan.
Mert lehet, hogy a szerep nem is a tiéd. Csak sokáig úgy tűnt, hogy nélküled szétesik a darab…………